Forrás: Görgényi Ernő Facebook-oldala
Utolsó fázisához érkezett a Gyulai Várfürdő balneoterápiás részlegének felújítása – számolt be róla Görgényi Ernő polgármester hivatalos közösségi oldalán.
Emlékeztetett: a részleg a belső pihenőterekkel és a Lovardával együtt csaknem 1 milliárd forintból újul meg, az idén október végére befejeződő fejlesztés az Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával, a Kisfaludy-program keretében megvalósuló 3,2 milliárd forintos beruházássorozat harmadik üteme.
Mint írta, a tangentorkezeléseknek, a súlyfürdőnek, a szénsavas fürdőkezeléseknek és a csoportos vízigyógytorna-foglalkozásoknak helyet adó balneoterápiás épületrész előreláthatólag májustól áll majd a vendégek rendelkezésére.
Forrás: Görgényi Ernő Facebook-oldala
„Az már most látszik, hogy a belsőépítészek fantasztikus munkát végeztek, a kivitelezők pedig az apró részletekre is odafigyelnek az átépítés során” – fogalmazott.
Jelezte: az átalakítás a vendégforgalmat lehető legkevésbé zavaró módon valósul meg, a vízgyógyászati részleg átadása májusban várható, a Lovarda május 5-től október 31-ig lesz zárva.