Személyvonat gázolt el egy embert délután háromnegyed négy körül Békéscsabán, a baleseti helyszínelés miatt a Békéscsaba–Gyula–Kötegyán közötti járatok esetében 20-50 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani – közölte honlapján a MÁV.
Mint írták, a Békéscsabáról 15:44-kor Vésztőre elindult személyvonat az indulását követően gázolt el egy embert.
A Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint a balesetben érintett szervényen mintegy százharmincan utaztak, nekik a a katasztrófavédelem munkatársai segítettek biztonságosan átszállni a mentesítő buszokra.
A MÁV tájékoztatása szerint a helyszínelés ideje alatt – várhatóan késő estig – az érintett szakaszon szünetel a vonatforgalom.
Békéscsaba és Gyula között a Volán menetrend szerinti járataival, valamint pótlóbuszokkal utazhatnak az utasok. A pótlóbuszok fokozatosan érkeznek a kiindulási állomásokra, és indulnak el.
A 4825-ös Volán-járatok a gyulai vasútállomás érintésével közlekednek.
A fennakadás végig a Volán járatain Békéscsaba és Gyula között a vonatjegyek is érvényesek.
A Békéscsabáról Budapestre tartó InterCityk nem várnak a pótlóbuszokra, a Kötegyán–Gyula felől érkezők a főváros felé az útjukat az egy órával későbbi InterCityvel folytathatják, melyet újabb helyjegy váltása nélkül vehetnek igénybe az utasok – tájékoztattak.