Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A víz világnapját ünnepelték Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2025. március 20. 15:30
A víz világnapját ünnepelték Gyulán
Idén is mindenkit programokkal várt a Kövizig

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Bemutatókkal, előadásokkal vízügyes játszótérrel és látvány-haltelepítéssel is várta az érdeklődőket a víz világnapja alkalmából a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság.

A székház mellett felállított színpadon Kurucz Máté műszaki igazgatóhelyettes köszöntötte a megjelenteket, majd fellépett az Apor Vilmos katolikus óvoda, az Ewoldt Eíz-óvoda és a gyulavári óvoda, valamint a Nicolae Balcescu román általános iskola és az 5. számú általános iskola csoportjai, továbbá a Calliope színjátszó kör és Pepe Manó is.

Az idei év fő témája a gleccservédelem, így erről is tartottak előadást a gyerekeknek, valamint felhívták a figyelmet a vízvisszatartás fontosságára, a Kövizig munkatársai pedig bemutatták az intézmény gépparkját és a különböző terepen használt technológiákat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége a Körösök halait mutatta be, valamint idén sem maradt el a látvány-hatelepítés az Élővíz-csatornán. A Tájvízházban a Körösök vidékét bemutató festménykiállítást nézhettek meg az érdeklődők.

A rendezvényen a világnap alkalmából kiírt pályázat és az online totó eredményeit is kihirdették. A nyertesek névsorát az intézmény honlapján és Facebook-oldalán is közzéteszik.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)