Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Újabb kiütéses győzelmet arattak az U19-es Gyulai Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. SPORT • 2025. március 20. 10:00
Újabb kiütéses győzelmet arattak az U19-es Gyulai Amazonok
Gyulai Amazonok–Békéscsaba 1912 Előre SE 22-0 (11-0)

Fotó: Gyulai Amazonok

A Gyulai Amazonok regionális labdarúgó-bajnokság délkeleti csoportjában szereplő U19-es csapata a Békéscsaba 1912 Előre SE együttesét fogadta hazai pályán március 18-án.

A fürdővárosi csapat hamar magához ragadta a kezdeményezést: előbb Kis Barbara volt eredményes, majd egy nagyszerű szöglet után szépségdíjas gólt jegyzett Zalai Bíborka. Az első játékrészben büntetőből előbb Freiberger Stella, majd Nagy Katalin is eredményes volt, mellettük Kis Barbara jutott három gólig. Freiberger Stella is szerzett két szép gólt, valamint Nagy Katalin és Megyeri Petra is értékesítette helyzetét, 11-0-ra módosítva a félidei állást.

A második félidőben több poszton is változtatott Molnár Ágnes utánpótlás edző. Kurta Alma mesterhármast szerzett, Czirók Gréta duplázott, így nagyarányú győzelem lett a mérkőzés vége. Az egész meccsen összesen hét játékos talált be, így 22-0-ra múlták felül a békéscsabai gárdát.

– A Tiszakécske után ismét nagy arányban tudtunk győzni, pozitívum, hogy tudtunk a lányokkal más posztokon is gyakorolni a játékot. Nagyszerű gólokat szereztünk, gyönyörűek voltak az átlövésből rúgott találataink is, valamint végig önzetlen volt mindenki. A bajnokság hátralévő részében sokkal nehezebb dolgunk lesz, fontos, hogy akár bravúrpontokat is szerezzünk. Jó a csapat hozzáállása, ugyan nem vagyunk sokan, de nagy erényünk a kiváló csapategység és a győztes típusú mentalitásunk is – értékelt Molnár Ágnes.

A Gyulai Amazonok U19-es csapata legközelebb március 28-án, péntek 17 órakor lép pályára, amikor idegenben találkozik a még veretlen, listavezető Astra HFC-vel.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)