A szolgálatot ellátó állomány összesen 236 személyt fogott el, közülük 37 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 85 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 260 embert állítottak elő, köztük 122 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 14 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 84 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 6 súlyos és 23 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 30 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 6 súlyos és 23 könnyű sérüléssel végződött.