A szolgálatot ellátó állomány összesen 247 személyt fogott el, közülük 33 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 83 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 257 embert állítottak elő, köztük 122 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 2 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 95 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 5 súlyos és 22 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 28 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 5 súlyos és 22 könnyű sérüléssel végződött.