szilágyi dezső
Forrás: criticailapok.hu
15 évvel ezelőtt, 2010. március 8-án hunyt el Budapesten a gyulai születésű Szilágyi Dezső (született 1922-ben) bábrendező, Kossuth-díjas magyar bábművész, író. Felsőfokú tanulmányait Budapesten, az ELTE-n végezte el. 1947–1948-ban a Tolna Megyei Kis Újságot szerkesztette, 1952–1958 között a Népművészeti Intézetben volt szerkesztő és lektor. 1958–1992 között az Állami Bábszínház művészeti igazgatójaként működött. Nevéhez kötődik a bábszínház fénykora, amikor számos jeles bábművész dolgozott az intézménynél.
szilágyi dezső
Forrás: criticailapok.hu