Forrás: gyulai vár Facebook-oldala
Jó idő esetén még a bihari hegyek is láthatók azon a távcsövön, amely a napokban került a gyulai vártoronyba – számoltak be róla a napokban a kiállítóhely közösségi oldalán.
Mint azt korábban megírtuk, több lépcsőben, saját forrásból modernizálják idén a gyulai vár csaknem 20 éves állandó kiállítását, és a működtetés kapcsán is vannak változások, amelyek komfortosabbá és élményszerűbbé teszik a vendégek számára a látogatást.
A pénztár áthelyezésével és a Kerecsényi-kapu főbejáratként való használatával lehetővé vált, hogy külön bejárhatóvá tegyék a vártornyot, ahová ezentúl külön belépőt válthatnak a látogatók. Az épületrészbe a távcső mellett egy kisebb kiállítás is kerül, amely Albrecht Dürerről és gyulai kötődéséről szól.
Az is a tervek között szerepel, hogy folyamatosan nyitva tartó vendéglátóhelyként működik majd a várborozó, ahova a Rondellából az ajándékbolt is beköltözik. Új funkciót kap az éléskamra is, itt a tavaly indult és gyorsan népszerűvé vált szablyavívás jut új térhez. Emellett az eddiginél tartalmasabb információkkal látják el a kiállítótereket, a magyar mellett angol és román nyelven.