Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gólesővel zárta az utolsó hazai felkészülési mérkőzést a gyulai focicsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2025. február 21. 11:00
Gólesővel zárta az utolsó hazai felkészülési mérkőzést a gyulai focicsapat
Gyulai Termál FC–Szarvasi FC 8-1 (5-0)

A Gyulai Termál FC utolsó hazai felkészülési mérkőzését játszotta a Szarvasi FC együttese ellen az Id. Christián László Városi Sporttelepen, ahol magabiztos győzelmet aratott.

Fotó: Gyulai Termál FC

Gyulai Termál FC: Kertész Dániel, Szabó Péter, Nagy Sándor, Sztankó László, Krajcsó Krisztián, Zabari Dávid, Trescsula Máté, Malkócs Marcell, Szabó Zsombor, Ilyés Tamás és Zádori Krisztián. Csere: Vörös Barnabás, Csicsely János, Kukla Zsombor, Zelenányszki László, Szilágyi Dávid, Katona György, Kepenyes Ármin, Kepenyes Endre, Czirok József. Vezetőedző: Ekker Attila.

Mindkét gárda kiváló dinamikával kezdte a mérkőzést, így a szurkolók magas szintű játékot láthattak az első percekben. Ahogy telt az idő, úgy vette át az irányítást a hazai csapat, amely sorra dolgozta ki a lehetőségeket a vendégek kapuja előtt. A szarvasi keret nem igazán tudta felvenni versenyt gyorsaságban a gyulaiakkal, főleg Ilyés Tamás okozott gondot, aki a védők közül kilépve percek alatt háromszor is eredményes tudott lenni.

A negyedik gól is az ő nevéhez fűződik, ám a javára megítélt büntetőt már Zádori Krisztián értékesítette. A folytatásban Trescsula Máté is eredményes tudott lenni, aki egy szépen rajzolt támadás után talált a hálóba. 

A fordulás után sem változott a játék képe, a sorcsere sem vett vissza a gyulai együttes lendületéből. A második félidőben is a hazai keret irányította a játékot. A csapat győzelmét Kepenyes Endre két gólja és Csicsely János találata tette magabiztosabbá.

A Gyulai Termál FC csapata idegenben zárja felkészülési sorozatát: Körösladányban találkozik a Facultas-Tiszafüredi VSE gárdájával.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)