Gyulai Hírlap - Závada Gyulán

A történelem és irodalom izgalmas találkozásának lehettünk tanúi a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi olvasótermében. Závada Pál Kossuth-díjas prózaírót Bod Péter újságíró, kritikus kérdezte legújabb regénye kapcsán február 18-án.

2018 óta Jókai Mór születésnapja a magyar széppróza napja. Az ez alkalomból tartott író-olvasó találkozóra a tótkomlósi származású Závada Pál hozta el legújabb regényét, a Pernye és fű című kötetet. Ő a kortárs magyar próza egyik meghatározó alakja, aki a 20. századi magyar történelem sorsfordító eseményeit vizsgálja. Ezúttal is a kollektív múlt feltárására, tudatosítására vállalkozott. A Pernye és fű nemcsak a kritikusok körében aratott sikert – Kardos András például a Libri hasábjain méltatta –, hanem az olvasók is előszeretettel forgatják. A regény húsz független kritikus jelölése alapján került a tavalyi sikerlisták élére, annak ellenére, hogy a magas irodalmat olvasó közönség személyben, a könyvkiadás számban vészesen fogyatkozik. Závada ennek ellenére és éppen emiatt töretlenül hisz abban, hogy az efféle író-olvasó találkozók jelentősége felbecsülhetetlen. Magam is állítom: még ha a könyvkiadás nehézségekkel is küzd, az ilyen események megerősítik, hogy van igény a minőségi, élő szépirodalomra, illetve az arról való beszélgetésekre.

Závada regényeiben a 20. századi magyar történelem kataklizmáit járja körbe a családi archívum (fény)képeiből újjáteremtve a valóságot (ld. Kulákprés, 1986 vagy Természetes fény, 2014). Szenvedélyesen érdeklik ezeknek a traumáknak a feldolgozási lehetőségei. Az új regény is egy valós alapokra épített, mégis fiktív történeten keresztül dolgozza fel a Rákosi-korszak kuláküldözéseit és a Kádár-korszak téeszesítését, amelyek a 20. századi magyar társadalmi változások legfájóbb fejezetei. Závada számára kulcsfontosságú, hogy a történelmi tényeket irodalmi formába öntse, és közben ne váljon történésszé, hogy ne kényszerüljön a tárgyiasság szikár szövegvilágába, maradjon meg az irodalmi fikció anekdotázó, egyéni, szellemi szabadsága, könyve ne legyen csupán vontatott adathalmaz, hanem épphogy ne legyen letehető. A magánéleti szálak beleiktatása, az útkeresés szorongásának oldása a női karakterek sorsában válik sokszor igazán drámaivá.

A szerző szerint a legnagyobb problémák egyike, hogy a magyarok kollektív önismerete nem igazán működik, míg például a németek sikerrel néztek szembe múltjukkal – igaz, nagyobb bűnök terhelték őket (ld. holokauszt), de a traumák kimondattak, a feldolgozás fél évszázada tart, tisztult a történelmi kép. Noha Závada megemlítette, hogy a szélsőjobb eszmék rémalakjai ma is kísértenek, viszont szisztematikusabb a felismerésük, így esetleges elfojtásuk ma már gyorsabb és hatékonyabb. Megjegyzendő: az antiszemitizmus már a 20. század eleji népi írók véleménykinyilvánításában is jelen volt. Legszemléletesebb Németh László a Kisebbségben (1939) című pamfletjét olvasni, amelyben egyértelművé tette, hogy a magyar nem tűri a vérkeveredést, az idegen elemek csak ártanak nekünk, hígulást eredményeznek. Évtizedekig hitt ebben az agyrémben. Az más kérdés, hogy Európában már a 19. század második felében a „Könyv népét” jelölték meg első számú felelősnek, számukat igyekeztek jóval a hitleri éra előtt korlátozni a hivatalokban, a gazdagsági és politikai közéletben. Meglepő, de Darvas József, Féja Géza, Sinka István és maga Kosztolányi Dezső szintúgy megütnek zsidóellenes hangokat cikkeikben.

A találkozón szó esett Sipos András Statárium című dokumentumfilmjéről (könyv formában szintén megjelent), amelyben Závada – itt mint forgatókönyvíró – igen merész, tabudöntögető munkát végzett el: három esettanulmányon keresztül tárta fel, milyen módszerekkel zajlottak a kulákperek. Gyula városa – minthogy ma is itt található a megyei főügyészség – fontos helyszíne volt az eseményeknek: itt zajlott ugyanis Molnár Sándor perének egy része. Őt egyértelműen koncepciós eljárás során végezték ki, ügyében sok százezer ártatlan, magyar kulák sorsa ölt testet. A film egyik készítője, Ari Károly operatőr az ítélet végrehajtóival is tudott beszélni, ami akkoriban szinte példa nélküli volt. Molnár rehabilitációjára 1989-ben került sor, amikor a bíróság végre kimondta, hogy ártatlan volt (1950-ben küldték a halálba!). A találkozón videóbejátszást is láthattak az érdeklődők a 1989-es Napzárta tévéműsorból, amelyben Molnár rehabilitációjáról Lipták András gyulai védőügyvéd beszélt. Megrendülten figyeltem fel arra, hogy az egykori áldozat unokája, Hajdu Károly és Lipták András lánya, Lipták Anna is ott ültek az olvasóterem sorai között.

A Pernye és fű nem csupán történelmi tabló, hanem személyes sorsokat is bemutat: Závada a magánéleti szálakat is fontosnak tartotta, mert az emberi kapcsolatokon keresztül könnyebb megértetni az akkori társadalmi folyamatokat. A regény egyik karaktere, Lehoczki Pál tótkomlósi gazda, valóban létező személy volt, aki a külső nyomás hatására lett III/3-as besúgó. Emellett Sárkány György statáriális bíró története is megelevenedik, ő a háború alatt embereket mentett ugyan, de a Molnár-perben nem remegett meg a tolla, majd 1956-ban rejtélyes módon a Tiszában találták meg holtan.

A találkozó egyik legértékesebb, genius loci zárómomentuma a szerző felolvasása volt: a B2690/1950 jelzésű Molnár-perirat születésének körülményeit osztotta meg a közönséggel. Az este dedikálással ért véget, ahol az író örömmel válaszolt az olvasók kérdéseire. A Závada-regények sikere azt bizonyítja, hogy bár a történelem feldolgozása nehéz, az irodalomnak még mindig megvan az ereje ahhoz, hogy segítse a múlt megértését és a kollektív emlékezet formálását.