Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Azt állították, hogy egy autós Gyulán nekiment a parkoló kocsijuknak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2025. február 17. 12:23
Azt állították, hogy egy autós Gyulán nekiment a parkoló kocsijuknak
Rendőrségi hírek Békés vármegyéből

Hamis vád miatt indított büntetőeljárást a rendőrség egy lőkösházi nő és az anyja ellen, akik azt állították, hogy egy autós Gyulán nekiment a parkoló kocsijuknak. Pénzt kértek a javíttatásra, de később bevallották, hogy nem is az a nő okozta a kárt, akit bepanaszoltak.

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében felidézték: a lökösházi nő tavaly december 30-án késő este rendőrt hívott a Béke sugárútra. Azt állította, hogy miközben édesanyjával a pakoló kocsijukban ültek, egy másik autós, aki szintén ott akart megállni, nekiment a járművük elejének.

A később érkező kocsi vezetője nekik és az érkező baleseti helyszínelőnek is elmondta, hogy nem hajtott neki semminek. Anya és lánya pénzt is kértek tőle, hogy megjavíttassák a kocsijukat, de a rendőr is azt állapította meg, hogy a két jármű nem ütközött, az álló autó sérülése nem ott és nem akkor keletkezett. Látható volt, hogy már próbálták is hasonló színű festékkel javítani.

A két nő a helyszínen még kitartott amellett, hogy a kárukat az utánuk érkező autós okozta, később azonban elismerték, hogy nem mondtak igazat.

A Gyulai Rendőrkapitányságon hamis vád bűncselekmény és csalás szabálysértés miatt indult eljárás ellenük. A rendőrség a hamis vád miatt elrendelt nyomozást befejezte, és az iratokat továbbította az ügyészségre.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)