Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vereséget szenvedtek az U20-as kézilabdások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. SPORT • 2025. február 17. 14:00
Vereséget szenvedtek az U20-as kézilabdások
Tigrisek CSKSE–Gyulasport NKft. 35-24 (16-14)

Az U20-as harmadosztályú kézilabda-bajnokság F csoportjában szereplő Gyulasport NKft. a Tigrisek CSKSE csapatához utazott február 16-án. A fürdővárosi együttes 35-24-re kikapott ellenfelétől. 

Gyulasport NKft.: Juhász Panni, Szalai Noémi. Tarkovács Dorka 10(3), Tarkovács Réka 7 (1), Szabó Jázmin 3, Kovács Szófia Sztella 2, Doktor Zoé 1, Miklya Nóra 1, Gál Csenge, Nagy Lola Laura. Edző: Zöldi-Tóth Katalin.

Fárasztó napokat tudhatott maga mögött a gyulai csapat, több játékosnak ez már a harmadik mérkőzése volt a héten, ráadásul az is nehezítette a helyzetüket, hogy csak két mezőnycsere állt az edző rendelkezésére, és nélkülözniük kellett az őszi hazai meccs leggólerősebb három játékosát is.

Az első félidőben fej fej mellett haladtak a csapatok, hol az egyik, hol a másik vette át a vezetést. Ez a versenyfutás viszont sokat kivett a fiatal játékosokból, a második félidőre nem sikerült regenerálódniuk, így törvényszerű volt, hogy az ellenfél a csapat fölé nő.

– A mai mérkőzéssel kapcsolatban már előzetesen is voltak kétségeim, hiszen négy meghatározó játékosunk hiányzott az ifjúsági keretből, így az U18-as csapattal kellett kiállnunk. Az ellenfél emberfogásos védekezése megzavarta a játékunkat, és sajnos nem tudtunk megfelelően reagálni erre a helyzetre. Az eredmény természetesen csalódást keltő, de egyértelműen megmutatta, hogy van még hova fejlődnünk. Most nincs más hátra, mint visszatérni a kemény munkához, és tovább építeni a csapatot – értékelt Zöldi-Tóth Katalin.

A Gyulasport NKft. együttese a vereség után is maradt a tabella második helyén. A következő fordulóban, február 21-én, pénteken 16 órakor a harmadik helyen álló, de egy meccsel kevesebbet játszó Hódmezővásárhelyi LKC csapatát fogadják a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)