koszta rozália
Forrás: fotomuzeum.hu
100 évvel ezelőtt, 1925. február 21-én született Gyulán Koszta Rozália (elhunyt 1993-ban) festőművész. József Dezsőnél kezdett rajzolni. A Képzőművészeti Főiskolán Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Bencze László tanítványa volt. 1951–1956 között Leningrádban tanult, Melnyikov és Oresnyikov voltak a mesterei. 1959-ben hazajött, Gyulán élt és dolgozott haláláig. Az 1960-as, 70-es években a Kohán-hagyatékot kezelte. Fáradhatatlan szervezője volt a város kulturális életének, képzőművész kört vezetett, előadásokat tartott, alapító elnöke volt a Gyulai Művészek Társaságának. Figurális kompozíciókat, portrékat, tájképeket és csendéletet festett. Alkotói módszerének sajátossága volt kiemelő, summázó képessége, a hangsúlyos, határozott kontúrvonalak, a tiszta, keveretlen színek. Számtalan kiállítása volt itthon és külföldön.
koszta rozália
Forrás: fotomuzeum.hu