Fotó: Gyulai Amazonok
Három mérkőzésen is pályára lépett a Gyulai Amazonok U15-ös futsalcsapata az elmúlt hétvégén, két győzelemmel és egy vereséggel zárták a fordulót.
A korosztályos együttes a Szent Mihály U14-es és U15-ös csapatával mérkőzött meg, valamint az Újszeged ellen is játszottak egy meccset.
Utóbbi ellen könnyed, tízgólos győzelmet arattak a futsalosok, majd megverték a Szent Mihály U14-es csapatát is, az utolsó mérkőzésen viszont vereséget szenvedtek az U15-ös gárdától.
Eredmények:
- Gyulai Amazonok–Újszeged 10-0 – Gólok: Kis Barbara (5), Hoffmann Adrienn (2), Martyin Eszter, Földesi Petra, Kacsmarik Hanna
- Szent Mihály U14–Gyulai Amazonok 3-5 – Gólok: Kis Barbara (3), Zalai Bíborka, Hoffmann Adrienn
- Gyulai Amazonok–Szent Mihály U15 1-4 – Gól: Kis Barbara
Kiss Patrik utánpótlásedző kiemelte: a csapat három különböző arcát mutatta a hétvégén. Az Újszeged ellen látható volt a szintkülönbség. A második meccsen a semmiből ajándékoztak három gólt az ellenfélnek, a vereség pedig elkerülhető lett volna. Sok helyzetet kihagytak, ami megbosszulta magát.
A Gyulai Amazonok U15-ös futsalcsapata a bajnoki ezüstérmet február 8-án, szombaton biztosíthatja be Békéscsabán, ahol három mérkőzést játszanak.