A szolgálatot ellátó állomány összesen 254 személyt fogott el, közülük 54 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 100 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 218 embert állítottak elő, köztük 115 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további hét személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 83 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 3 súlyos és 18 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 22 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 3 súlyos és 18 könnyű sérüléssel végződött.