Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 75 évvel ezelőtt hunyt el Horváth Jenő

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2025. január 22. 12:00
Időutazás Gyulán – 75 évvel ezelőtt hunyt el Horváth Jenő
Évforduló

75 évvel ezelőtt, 1950. január 20-án hunyt el Budapesten a gyulai születésű rónai Horváth Jenő (született 1881-ben) történész, jogakadémiai tanár, politológus. 1905-től gimnáziumban tanított; 1911-ben a kolozsvári egyetemen magántanári képesítést szerzett. 1912-től a nagyváradi jogakadémián rendes tanár volt; 1924-ben a budapesti egyetemen tanár és a Ferenc József Nevelőintézet főfelügyelője volt. A Mátyás király Gimnázium, majd az Egyetemi Királyi Katolikus Gimnázium igazgatója volt. 1928–1931 között a Háborús Felelősség című folyóiratot szerkesztette. Vezető szerepet játszott a Magyar Külügyi Társaságban, részt vett a Népszövetségi Liga nemzetközi tanácskozásain. Számos, főleg magyar diplomáciatörténeti vonatkozásban tanulmányt tett közzé. Egész életében tartotta a kapcsolatot a városban élő rokonaival, barátaival, és könyveket adott a helyi városi könyvtárnak.

horváth jenő

Forrás: epa.oszk.hu

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)