A szolgálatot ellátó állomány összesen 201 személyt fogott el, közülük 38 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 57 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 190 embert állítottak elő, köztük 67 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további hét személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 69 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 13 súlyos és 26 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 41 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből két halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 13 súlyos és 26 könnyű sérüléssel végződött.