Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Huszonöt évre emelkedett az ingyenes könyvtári tagság alsó korhatára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2025. január 07. 17:00
Huszonöt évre emelkedett az ingyenes könyvtári tagság alsó korhatára
Tavaly változott a jogszabály

Huszonöt évre emelkedett az ingyenes könyvtári tagság alsó korhatára – tájékoztatta lapunkat Dézsi János, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár igazgatója.

Mint írta, a gyulai bibliotéka tagsági díja 2200 forint egy évre, amely nem mondható magasnak, de a fiataloknak mindenképpen jó hír, hogy a szakmai körökben könyvtári törvényként emlegetett jogszabály (1997. évi CXL. tv.) 2024-ben módosult.

Kiemelte: ennek nyomán az ingyenes könyvtári tagság alsó korhatára 16 évről 25 évre emelkedett, amelynek értelmében 2025. január 1-től 25 év alatt és 70 év felett térítés nélkül válthatnak tagságot látogatóink.

„Persze a közbenső korosztály minden könyvkedvelőjét is bátorítjuk, hiszen a teljes éves könyvtári tagdíj továbbra is olcsóbb, mint az új könyvek átlagára.” – tette hozzá az igazgató.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)