Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hazai vereséggel folyatták az U17-es Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2025. január 07. 11:00
Hazai vereséggel folyatták az U17-es Amazonok
Gyulai Amazonok–Újpesti TE 4-11 (2-5)

Az U17-es futsalbajnokság januári folytatásában a Gyulai Amazonok együttese az Újpesti TE korosztályos gárdáját fogadta a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A fürdővárosi csapat két rövidzárlat miatt szenvedett nagyarányú vereséget.

Gyulai Amazonok: Sebestény Renáta, Sovány Natália, Kis Barbara, Czirók Gréta, Freberger Stella. Csere: Csicsely Sára, Hoffmann Dorina, Krisán Jázmin, Szelei Csenge.

A gyulai gárda az előző fordulóban kikapott ugyan debreceni ellenfelétől, azonban alaposan megdolgoztatta a bajnoki címre hajtó riválisát. Az együttes ezúttal is komoly ellenfelet várt, a szintén az elsőségért hajtó újpestiekkel néztek szembe.

A vendégcsapat már a mérkőzés elején elhúzott két találattal, a hazai gárda azonban nem adta könnyen a három pontot. Az újpesti alakulat a félidőre háromgólos előnyt harcolt ki magának, a lefújásra pedig nagyarányú győzelemnek örülhetett.

Gyulai gólok: Krisán Lujza 2, Kis Barbara, Szelei Csenge.

– Sajnos ezen a meccsen se állt össze a védekezésünk. Keveset futunk védekezésben és nagyon nem voltak jók a váltások. A második félidőben megint sikerült közelebb kerülni, de utána jöttek a hibák és talán ott már kicsit fel is adtuk fejben. Voltak szép támadásaink, de a védekezésben nyújtott hibáinkon sürgősen javítani kell – értékelt Krisán József utánpótlás edző.

A Gyulai Amazonok U17-es csapata szombaton ismét a hazai pályán bizonyíthat, ezúttal a Salgótarjáni VSE érkezik a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokba.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)