A Magyarvárosi Söröző tekepályáján 16 páros mérte össze a tudását. A jó hangulatú versenyen nem csak gyulai tekések álltak a bábuk elé, hiszen Orosházáról is érkeztek játékosok.
A mezőny rendhagyó módon állt össze, hiszen a szervezők meglepetés párosításokkal várták a tekéseket.
A verseny végén a Keresztes Zsolt és Schriffert Roland alkotta kettős vehette át a győztesnek járó kupát, a második helyen a Baksa Imre és Germán József párosa végzett, a harmadik helyre pedig Nikula Attila és Hotya Péter gurította be magát.
A gyulai tekecsalád tagjai hamarosan ismét élesben is a bábuk elé állnak, amikor folytatódnak a városi tekebajnokság küzdelmei.