A rendőrök 20 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek január 1-jén Magyarország területén – írta a police.hu.
Az egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember vesztette életét, 6 súlyos és 13 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány összesen 92 személyt fogott el, közülük kilenc embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 49 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 179 embert állítottak elő, köztük 76 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további nyolc személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 142 esetben történt.