Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - U15-ös futsalcsaták a gyulai arénában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2024. december 24. 14:00
U15-ös futsalcsaták a gyulai arénában
Három mérkőzésen is pályára lépett a Gyulai Amazonok korosztályos gárdája

A Gyulai Amazonok U15-ös csapata a korosztályos futsalbajnokság soros fordulójában a Don Bosco Sportcsarnokban fogadta ellenfeleit. A fürdővárosi gárda két szegedi és egy békéscsabai riválissal találkozott.

A gyulai együttes kiválóan kiválóan kezdte a fordulót, a békéscsabai együttes ellen nagyarányú győzelemnek örülhetett. A fürdővárosi keret rövid pihenő után a szegedi Szent Mihály FC ellen lépett pályára, ahol nagyarányú vereséget szenvedett.

– A harmadik mérkőzésen sem mutatta valós arcát a csapat, mondhatni rá sem ismertünk a lányokra, így vereség lett a találkozó vége. Összességében Kis Barbara góltermelése ezúttal sem maradt el, a maga 11 góljával került a góllövőlista élére, emellett bizakodásra adhat okot kapusaink teljesítménye, valamint egy-két játékos technikai megoldásai is. Reméljük, hogy a következő három fordulóban nagyobb iramot fognak diktálni a lányok és meg fogják tudni mutatni, hogy mit is tudnak valójában – olvasható a csapat közösségi oldalán.

Eredmények:

  • Gyulai Amazonok–Békéscsaba 1912 Előre SE 11-3 (1-1) Gólok: Kis Barbara 9, Hoffmann Adrienn, Zalai Bíborka.
  • Szent Mihály FC U15–Gyulai Amazonok 8-2 (3-1) Gólok: Kis Barbara, Hoffmann Adrienn.
  • Gyulai Amazonok–Szent Mihály FC U14 3-4 (2-3) Gólok: Martyin Eszter 2, Kis Barbara.

– Vegyes érzelmekkel indult az első futsal forduló, hiszen a lányok így, ebben a felállásban nem játszottak még együtt. Ez sajnos meg is látszódott a nap folyamán, a három meccsből egyet elég fölényesen megnyertünk, másik kettőn meg vereséget szenvedtünk. Az utóbbi találkozón a győzelmet odaajándékoztuk egy nálunk jóval fiatalabb, fizikálisan is gyengébb csapatnak, akik lelkesedéssel felénk tudtak kerekedni. Egy-két játékos hozzáállásával nem vagyok elégedett, a többiek legalább akarták a győzelmet, küzdöttek a pályán attól függetlenül, hogy nem ment jól a játék. Remélem az év végi pihenés jót fog tenni a lányoknak és újult erővel kezdjük az újévet – értékelt Kiss Patrik utánpótlás edző.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)