Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt szabadulószobát nyitottak a kastélyban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2024. december 19. 12:00
Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt szabadulószobát nyitottak a kastélyban
Évforduló

5 évvel ezelőtt, 2019. december 27-én Rejtély a kastélyban címmel nyitottak szabadulószobát az Almásy-kastély egykori borospincéjében. Szilágyi Sándor történészt, tárlatvezetőt elmondta, hogy a szabadulószobát Kukla Ildikó rendezvényszervezővel, múzeumpedagógussal rendezték be, a kijutás során a játékosoknak pedig azt kell kiderítenie, hogy milyen jeles személy és mikor érkezett a kastélyba. Aki rájön a vendég kilétére, az kijut a szobából. A szabadulószoba használatához előzetes regisztráció szükséges, a játékban pedig 1-5 fő vehetett részt, 13 órától 15 óráig, kijutni kb. fél óra alatt lehetséges. Míg a várban lévő szabadulószobába elsősorban a gyermekeket, családosokat várták, addig a kastély szobája a felnőtteket célozta meg. A kastély szabadulószobája januártól állandó programként van jelent a turisztikai kínálatban.

Fotó: Gyulai Hírlap

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)