Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kecskeméten zárták az évet az ifjú versenyzők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2024. december 16. 17:00
Kecskeméten zárták az évet az ifjú versenyzők
A Gyulai Várfürdő úszószakosztálya a VI. Cikluszárón versenyzett

Fotó: Gyulai Várfürdő

Hatodik alkalommal rendezték meg a Kecskeméti Fürdőben a Cikluszáró Úszóversenyt december 14-én.

Az idei év utolsó versenyére szép számmal érkeztek versenyzők az ország különböző pontjairól, a nap során közel 19 klub 284 versenyzője mérettette meg magát. A mezőnyben ott volt a Gyulai Várfürdő úszószakosztálya is.

A fürdővárosi csapatból hét olyan fiatal úszó is rajtkőre lépett, akik most debütáltak a versenyzés világában. Takács Boglárka, Szabó Hanna, Lovas Léna Kata, Fekete Anna, Pákozdi Petra, Lácz Zsombor és Fekete Tamás alkotta csapat nagyszerűen versenyzett és több meglepetés eredményen kívül, volt, aki már az első versenyén a dobogóra állhatott.

A nagyok is komolyan odatették magukat a versenyen, akik több egyéni csúccsal és aranyjelvényekkel zárták az évet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)