A szolgálatot ellátó állomány összesen 288 személyt fogott el, közülük 53 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 118 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 253 embert állítottak elő, köztük 77 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 12 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 87 esetben történt.
Az elmúlt 72 óra az utakon: 9 haláleset, 18 súlyos és 59 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 72 órában a rendőrök összesen 77 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből nyolc halálos kimenetelű közlekedési balesetben 9 ember vesztette életét, 18 súlyos és 59 könnyű sérüléssel végződött.

























