Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt rakták le a Stefánia-szárny alapkövét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2024. október 04. 12:00
Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt rakták le a Stefánia-szárny alapkövét
Évforduló

5 évvel ezelőtt, 2019. október 2-án ünnepélyesen elhelyezték a megújuló Stefánia-szárny alapkövét. A munkálatok során gasztrotörténeti bemutató, látványkonyha és rendezvénytér létesült a szárnyban. Az ünnepélyes alapkőletételen beszédet mondott Görgényi Ernő polgármester, Kovács József országgyűlési képviselő, Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. A beruházásra az önkormányzat 999 millió 809 ezer forintot pályázati forrást nyert el, melyet a kiskastélyszárny és a Szent Miklós park felújítására fordíthatott. A terveket már 2016-ban elkészítették, de az építőipari árak jelentősen emelkedtek, ezért a tervezett 705 millió forintos kivitelezési költség végül 954 millió forint lett. A hiányzó összeget az önkormányzat önerőből biztosította. A kivitelezést a gyulai Futizo Kft. nyerte el a közbeszerzési eljárás során. Az elhangzott beszédek után Piskolty Tibor, a Futizo Kft. ügyvezetője és Görgényi Ernő aláírták a kivitelezői szerződést, majd a polgármester, Kovács József, Virág Zsolt és Guller Zoltán helyezték el az alapkövet.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)