Huszonegyedik alkalommal rendezték meg az Országos Vízirendészeti Járőrversenyt szeptember 10. és 12. között Martfűn – közölték a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalos közösségi oldalán.
Mint írták, a versenyen részt vett a Márk Róbert törzszászlós és Medve István zászlós alkotta gyulai kettős is, akik korábban nyolc alkalommal nyerték meg a megmérettetést. Idén a mezőnyt egységesítették, a fürdővárosi rendőrök a Dunán, a Tiszán és a Balatonon szolgálatot teljesítő kollégáikkal kellett összemérniük a tudásukat.
Hozzátették: az első nap a rendőrszakmai felkészültséget felmérő tesztlap kitöltésével kezdődött meg, a gyakorlati versenyszámok teljesítése a második nap kihívásai közé tartozott. A párosoknak a szolnoki Alcsi-Holt-Tiszán felállított pályán motoros kisgéphajóval kellett különféle manővereket végezniük, vízbe esett embert kimenteni, kenuval bóját kerülni, valamint egy hajóvontatásos feladatot megoldani.
A csapatok összesített versenyén a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei a harmadik helyen végeztek.