A szakmai szervezetek becslése szerint az idén az átlagosnál gyengébb termés várható, a belföldi étkezési és feldolgozóipari igényeket nem tudja fedezni a leszüretelt mennyiség.
Idén hozzávetőlegesen 150 ezer tonnával kevesebb almát takaríthatnak be a hazai ültetvényeken, mint tavaly. Az étkezési minőségű alma mennyisége a várakozások szerint 90–100 ezer tonna körül alakul majd, míg 220–240 ezer tonna lesz az ipari alma, jóllehet 110 ezer tonnára tehető a hazai étkezési alma piac, és 400 ezer tonna a feldolgozóipari kapacitás.
Az aszály és a hőség miatt a gyümölcsök mérete elmarad a szokásostól, így, főleg az eleve kisgyümölcsű fajtáknál, várhatóan kisebb lesz a méret, amit az étkezésialma-piacnak idén tolerálnia kell.
A ténylegesen betakarítható mennyiséget a szüreti időszak időjárása még – akár jelentősen – befolyásolhatja. Jó esetben a 350 ezer tonnát is meghaladhatja a termés, míg a legrosszabb forgatókönyv esetén a 300 ezer tonnát sem éri majd el a tényleges termésmennyiség – tették hozzá.
Jelentős terméskiesést okozott, hogy ebben az évben az időjárási károk szinte minden válfajával szembe kellett nézniük a gazdáknak. A szélsőséges csapadékeloszlás, a korán jött tavasz, majd a hirtelen lehűlés után a nyári száraz, hosszan tartó kánikula okozott gondokat.
Ismertették: Magyarországon 20 564 hektáron folyik almatermelés. Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala vármegyékben is termelnek almát az országban, a legfontosabb termesztőkörzetünk azonban továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, ahol összesen 15 136 hektár almaültetvény található.
A léalma ára a korábbinál kedvezőbben alakulhat: jelenleg kilogrammonként 75-80 forint a nettó felvásárlási ára, ami a tavalyi ár majdnem duplája. Az étkezési alma termelői ára is várhatóan 25-35 százalékkal nő.
A felmérés kitér arra is, hogy az egész EU-ban gyengébb a termés az átlagosnál: 11,5 millió tonna helyett 10,2 millió tonna várható. Az EU termelésének majdnem harmadát a lengyel alma adja, idén azonban akár másfél millió tonna termés is hiányozhat (3,2 millió tonnát várnak a 4,5 millió tonna helyett), ami minden bizonnyal a felvásárlási árakban is megmutatkozik majd.
Még mindig az Idared a meghatározó fajta Magyarországon. A fajtaválaszték igencsak széles, a Jonagold és az Idared mellett a Gala, a Golden Delicious, a Red Delicious is nagyon kedvelt. Az új fajták termesztése azonban új technológiákat és új területeket is igényel, sok korábbi ültetvény felújításra szorul – tették hozzá.
Az elemzés kitér arra is, hogy a beruházások megvalósítását ösztönözhetik az új európai uniós pályázatok. A KAP Stratégiai Terv keretében meghirdetett kertészeti ültetvénytelepítési pályázat mintegy 25 milliárd forintot meghaladó támogatási összeget biztosít az ágazatnak, míg a hűtőházak, üvegházak, fóliaborítású növényházak, burgonyatárolók létesítésére további 50 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre.