Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az EgészségAblak applikáció fejlesztésének célja, hogy a betegek könnyebben bejuthassanak az orvoshoz

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2024. július 21. 10:00
Az EgészségAblak applikáció fejlesztésének célja, hogy a betegek könnyebben bejuthassanak az orvoshoz
Ingyenesen letölthető az alkalmazásáruházakból

Az EgészségAblak applikáció fejlesztésének célja, hogy a betegek könnyebben bejuthassanak az orvoshoz – jelentette ki a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton Balatonalmádiban, az Egészségpart szűrőpontja előtt.

Molnár Karolina a közmédiának nyilatkozva kiemelte: minden olyan kezdeményezés fontos, amelynek eredményeként Magyarország egészségesebb lesz. Ezt szolgálják az Egészségpart „házhoz jövő” szűrővizsgálatai és egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsai, valamint a digitalizáció is.

Ilyen digitális megoldásként beszélt a folyamatosan új funkciókkal bővülő EgészségAblak applikációról, amelyben idén nyáron a szűrővizsgálatok mellett az időpontfoglalás lehetősége is elérhetővé vált a járóbeteg-szakrendelésekre.

A helyettes államtitkár jelezte: az országos egységes digitális időpontfoglaló rendszer bevezetése fokozatos, a szakrendelők folyamatosan csatlakoznak hozzá. A július elsejei bevezetés óta már több mint nyolcvan intézmény több ezer szakrendelésén érhetők el a szabad időpontok – ismertette Molnár Karolina.

Hozzátette: emellett működnek a hagyományos időpontfoglalási módok is, így továbbra is van lehetőség személyesen, telefonon vagy akár emailben is időpontot kérni az orvosokhoz a szakrendelésekre.

Gondoltak azokra is, akiknek nincs okostelefonjuk, számukra az ország egész területéről hívható 1812-es egészségvonalon reggel 6 és este 10 óra között állnak rendelkezésre munkatársaik az időpontfoglalásra, így ők is tudnak előjegyzéseket fogadni a szakrendelőkbe – mondta.

Molnár Karolina közölte: az EgészségAblak applikáció ingyenesen letölthető az alkalmazásáruházakból, és már több mint hárommillió felhasználója van. Legkedveltebb funkciói a leletek, betegdokumentumok, receptek, illetve a háziorvos rendelési idejének megtekintése, továbbá a gyógyszertárkereső és a szűrővizsgálat menüpont.

Az applikáció használatához az ingyenes letöltés után csak egy tajszámra és az ügyfélkapus azonosításra van szükség – jelezte, arra biztatva mindenkit, hogy használja azt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)