Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az utolsó fordulóban dől el, milyen lesz az érem színe

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2024. május 25. 13:00
Az utolsó fordulóban dől el, milyen lesz az érem színe
Gyulai Amazonok–Csepel FC 8-0 (4-0)

A Gyulai Amazonok U16-os csapata a bajnokság utolsó előtti fordulójában a Csepel FC együttesét látta vendégül május 21-én. A fürdővárosi gárda újabb győzelmével továbbra is versenyben van a pontvadászat ezüstérméért.

A fürdővárosi együttes az előző fordulóban magabiztosan gyűrte le fővárosi riválisát, így továbbra is a tabella második helyéről várhatta a folytatást. A bajnokság erejét jól mutatja, hogy az utolsó etap előtt három együttes is azonos pontszámmal áll, így egy botlás akár az érem elvesztését is jelenthette volna.

Krisán József tanítványai azonban nem remegtek meg a tét miatt, Kis Barbara már a 13. percben megszerzete a vezető találatot. Három perccel később Freiberger Stella büntetőből volt eredményes, újabb három perc elteltével pedig ismét a fiatal játékos talált a kapuba. A félidőt Halász Alexa gólja zárta le, így 4-0-s hazai vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidőt Kőszegi Kamilla találata nyitotta, majd Freiberger Stella megszerezte harmadik gólját. A gyulai góloknak azonban még nem volt vége, a 70. minutumban Rung Zselyke is feliratkozott a góllövők közé, a találkozót pedig Freiberger Stella negyedik gólja zárta le.

Gólok: Freiberger Stella 4, Rung Zselyke, Kőszegi Kamilla és Kis Barbara.

– Mindenki nagyon motivált volt a mai találkozón, jó játékkal, gólratörően játszott a csapat! Már az ellenfél tizenhatosánál jól támadtuk a labdát, gólokat tudtunk szerezni az ott megszerzett labdákból. Nagyon örülök Halász Alexa visszatérésének, aki gólt is szerzett. Az utolsó fordulóban a jó erőkből álló Szolnokot fogadjuk hazai pályán, bízunk a jó eredményben és a minél fényesebb éremben – értékelt Krisán József utánpótlás edző.

A Gyulai Amazonok U16-os csapata a tabella második helyén áll, a szintén 48 pontos szolnoki és kecskeméti riválisával holtversenyben. A fürdővárosi együttes a záró fordulóban éppen szolnoki ellenfele ellen szerezheti meg az ezüstérmet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)