Boltizár Ottó halbiológus tartott biológiaórát a vízparton
Fotó: facebook.com/konyaistvanalpolgarmester
Pünkösdi gyermekhorgászversenyt rendezett a Gyulai Sporthorgász Egyesület és a Kónya István alpolgármester által vezetett Körösök Kincse Egyesület a Bárdos-tavon 40 gyermekhorgász részvételével.
Kónya István közösségi oldalán azt írta, az ifjú horgászokat igencsak próbára tette az időjárás, hiszen a délutáni vihar előtti alacsony légnyomás miatt a halak kapókedve is mérsékelt volt. Ennek ellenére szép pontyokat és sok kárászt sikerült fogniuk, így az első helyhez több mint nyolc kilogramm halat kellett a haltartóba tenni.
Fotó: facebook.com/konyaistvanalpolgarmester
A horgászverseny után Boltizár Ottó halbiológus tartott biológiaórát, majd kötélhúzásban mérték össze erejüket a szülők és gyerekek alkotta vegyes csapatok. Az ebéd után minden ifjú horgász ajándékokkal térhetett haza.
Az alpolgármester azt is írta, „köszönet illeti a rendező egyesületeken kívül a szülőket, akik elhozták gyermeküket egy kis örömpecára, továbbá a Munkácsy Horgász Egyesület vezetését, a KHESZ-t, a Gyulai Dolgozók Horgász Egyesületének vezetését, Ficzere István vállalkozót és Kiss Mihályt urat”.