Gyulai Termál FC: Szabó M., Dajcs, Borbély (Zsilák), Kukla, Tanner, Szabó P. (Nagy S.), Babinyecz, Bojtos (Repisky), Katona (Kiss), Trescsula, Varga T. (Horváth). Csere: Csonka. Vezetőedző: Brlázs Gábor.
A fürdővárosi keret az előző fordulóban négygólos győzelmet aratott a szeghalmi arénában, majd óriási csatát vívva jutott be a vármegyei kupa döntőjébe.
A két ellenfél eddigi találkozóin kilenc találatnak örülhettek a gyulai szurkolók, ami előre vetítette, hogy a soros meccs is gólgazdag lesz.
A hazai együttes nem vette félválról a bajnoki fordulót, Varga már a második percben megszerezte csapata vezető találatát. A gyulai gárda teljesen átvette a játék irányítását, sorra dolgozta ki a lehetőségeket. Az éllovas alig engedte át a felezőn riválisát, Tanner duplájával pedig már a 25. percben háromgólos előnyre tett szert.
A fordulás után sem változott túl sokat a játék képe, a hazai keret tetszetős játékkal építette támadásait, de riválisa is több alkalommal jutott el a gyulai kapu elé. Bojtos a 64. percben növelte a gyulai előnyt, Tanner pedig megszerezte harmadik talatát. A találkozó utolsó perceiben a fiatal, helyi nevelésű Zsilák is gólt szerzett, így a fürdővárosi gárda magabiztosan nyert.
A Gyulai Termál FC csapata megszerezte idei 19. győzelmét, ezzel 16 pontosra hizlalta előnyét a tabella élén. A fürdővárosi gárda a következő fordulóban a Békéscsaba 1912 Előre II. otthonában folytathatja sorozatát.