A szolgálatot ellátó állomány összesen 196 személyt fogott el, közülük 39 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 66 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 192 embert állítottak elő, köztük 76 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 2 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 72 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 13 súlyos és 21 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 35 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 13 súlyos és 21 könnyű sérüléssel végződött.