Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vasárnap viharos széllökésekre is számítani lehet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2024. február 10. 17:42
Vasárnap viharos széllökésekre is számítani lehet
A HungaroMet Nonprofit Zrt. jelenti

Estétől dél felől egyre több helyen, de elsősorban hazánk északnyugati felében valószínű eső. A délkeleti tájakon legfeljebb átmenetileg és jelentéktelen mennyiségben eshet. Vasárnap az ország nyugati, északnyugati, északi tájain borult, esős idő várható.

Másutt a felhőzet felszakadozása után erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható, és a Dél-Dunántúl–Észak-Alföld vonalban elszórtan lehetnek záporok, estig délen zivatarok is. Vasárnap estétől viszont e vonal mentén a záporok mellett már másutt is van esély zivatarra.

A délies szelet szombaton egyre kevesebb helyen, vasárnap viszont ismét többfelé kísérhetik erős, sőt vasárnap a Viharsarokban viharos széllökések is. Vasárnap estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul, és megélénkül a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap az ország északnyugati felén 9 és 14, délkeleti felén 15 és 20 fok között valószínű.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)