Forrás: facebook.com/em.gov.hu
Már a negyedik kút is termel a békési gázmezőn – közölte hivatalos közösségi oldalán az Energiaügyi Minisztérium.
Kiemelték: a kutat csütörtökön helyezték üzembe a Nyékpuszta szénhidrogén-lelőhelyen. A tavaly február óta működő első után így decemberben és januárban összesen három új kút állt termelésbe Sarkad térségében. A kormány a belföldön elérhető források fokozott hasznosításával erősíti Magyarország energiaszuverenitását és a hazai fogyasztók ellátásbiztonságát.
A kormany.hu-n úgy fogalmaztak, a kiemelt beruházás az MVM Csoport részvételével, vegyesvállalati struktúrában valósul meg. A résztvevő felek – köztük az MVM CEEnergy Zrt. – a terület szénhidrogén potenciáljának folyamatos kiaknázására, a napi kapacitás emelésére törekszenek. A korábban termelésbe állított három kútból eddig összesen mintegy 46 millió köbméter földgázt és 56 ezer köbméter kondenzátumot, azaz könnyűolajat hoztak felszínre.
Mint írták, a Békés vármegyei mezőn 2023 februárja óta üzemel az első kút, amelyhez december elejétől csatlakozott egy évekkel ezelőtt lemélyített másik is. A területen további két kutat fúrtak le tavaly. Az összes műszaki feltétel megléte mellett ezek közül az egyik a múlt év végén, a másik pedig tegnaptól kezdhette meg a kitermelést.
Hangsúlyozták: a kormány kiemelten kezeli a belföldön elérhető források hasznosítását, mert ezzel erősítik a hazai energiaszuverenitást. A hosszú távú szerződések alapján zavartalanul zajlanak a gázszállítások. A tárolók töltöttsége a fűtési szezon felén túl még mindig 80 százalék feletti. A hazai kitermelés fokozása ezzel együtt is hasznosan járul hozzá a magyar családok és vállalkozások biztonságos ellátásához.