Képünk egy korábbi mérkőzésen készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az NB II.-es futsalbajnokság első tavaszi fordulójában a Gyulai Amazonok a BTE Felsőzsolca együttesét fogadja január 13-án a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.
A hazai együttes a szezon őszi etapjának utolsó meccsén magabiztosan győzte le az Újfehértói SK együttesét.
A fürdővárosi gárda a tabella harmadik helyéről várhatja mostani riválisát, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva az élen álló kettős mögött. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei vendégcsapatnak komoly tűzerővel kell szembenéznie, a hazai gárda két mérkőzés alatt 17 találattal terhelte meg riválisai kapuját, és csupán két gólt kapott.
A fürdővárosi gárda egy újabb győzelem esetén előrébb léphetne a tabellán.
A gólzáporosnak ígérkező találkozó 15.30-kor kezdődik a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.