Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elsőosztályú bajnokság élére lépett az U17-es futsalcsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2024. január 12. 15:00
Az elsőosztályú bajnokság élére lépett az U17-es futsalcsapat
Gyulai Amazonok–Eger SE 7-4 (3-3)

Az MLSZ Országos Leány Futsal U17-es bajnokságának első tavaszi fordulójában a Gyulai Amazonok csapata az Eger SE együtteséhez utazott január 7-én. A fürdővárosi gárda győzelmével átvette az első helyet a tabellán.

A gyulai csapat az őszi szezon utolsó mérkőzésén magabiztosan verte meg újfehértói riválisáét, így a tabella második helyéről várhatta a folytatást. A soros fordulóban az első helyen álló egri csapathoz utaztak.

A Gyulai Amazonok közösségi oldalán megírták, a csapat nem kezdett jól, mondhatni rémálomszerűen indult a találkozó.

– A 12. percig háromgólos hátrányba kerültünk, talán az izgalom, a dekoncentráltság, de a vendégek ezt könyörtelenül kihasználták. Az időkérésnél rendeztük sorainkat, Veres Doren pedig néhány perc múlva szépített, majd rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Az Eger támadásaiban is folyamatosan ott volt a gólszerzés lehetősége, de a félidő vége felé úgy tűnt, sajnos hátránnyal fordulunk. Czirók Gréta azonban megrázta magát, előbb egy egyéni akció után, majd szabadrúgásból szerzett hatalmas gólt, így egalizált az első játékrészben. A második félidőben is kiegyenlített játék folyt a pályán, a vendégek egy szabadrúgás után újra át tudták venni a vezetést. Minimálisan szerkezetet váltva sikerült nyílttá tenni a meccset, miután Kurta Alma fejezett be egy gyönyörű támadást góllal, majd Czirók Gréta újabb gólja után már nálunk volt az előny.

A vezető találat után a gyulai gárda már nem adott esélyt ellenfelének, négy perc alatt eldöntötte a három pont sorsát. Kurta Alma megszerezte második gólját, majd Nagy Katalin látványos passzát Veres Doren vágta a léc alá, beállítva a 7-4-es végeredményt.

Gólok: Czirók Gréta 3, Veres Doren 2, Kurta Alma 2.

A Gyulai amazonok U17-es csapata a folytatásban hazai pályán fogadja az Újpest FC együttesét január 13-án.

– Nem tudom mi történt a mérkőzés elején, de a lányok ismét bizonyították, milyen küzdés van bennük. Hétről hétre látom, mennyire jól veszik fel a futsal ritmusát, emellett egyénileg is folyamatosan fejlődnek. Idén legnagyobb erényünk a csapategységben rejlik, szerencsére több játékos is igazi vezére korosztályának, emellett kiegészítik egymást a pályán. Fejlődünk, dolgozunk, az eredmények meg reméljük, maguktól jönnek majd. Büszke vagyok a csapatra – értékelt Molnár Ágnes utánpótlás edző.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)