A gyulai egyesület felnőttcsapata a korábbi fordulóban a Dynamo SC otthonában hullajtott pontokat, amellyel a tabella negyedik helyére lépett vissza. A fürdővárosi gárda a soros fordulóban a mezőny ezüstérmes helyéről érkező riválisával nézett szembe.
A találkozót a hazai keret kezdte jobban, az első két párharcot megnyerve szerzett előnyt. A folytatásban már a gyulai gárda is párharcot tudott nyerni, ám nem tudta megállítani az ötöt nyerő vendéglátó csapatot.
A Gyulai SE-Dig Build csapata maradt a tabella negyedik helyén, a folytatásban pedig Szegváron folytatja a Kazincbarcikai Vegyész Teke SE ellen.
A gyulai egyesület ifjúsági kerete győzelemmel folytatta a bajnokságot. A Schriffert Máté és Trucz Levente alkotta csapat mindkét párharcát megnyerte, a több ütött fáért járó pontoknak köszönhetően pedig magabiztosan tehették zsebre bajnoki pontjaikat.
Az ifjúsági keret a tabella nyolcadik helyén áll, a folytatásban pedig a Kazincbarcikai Vegyész Teke SE együttesét várja a szegvári arénában.