Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kedden több helyen valószínű eső, zápor, zivatar

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2023. november 06. 16:33
Kedden több helyen valószínű eső, zápor, zivatar
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

Éjszaka nagyobb számban hazánk északkeleti harmadán számíthatunk záporra, zivatarra, másutt kisebb a csapadék esélye. Hajnalra az ország északi, északnyugati felén köd, rétegfelhőzet képződik, amely kedden napközben ritkul, zsugorodik, de az Északi-középhegység, a Dunakanyar és a főváros térségében tartósan borult, párás, helyenként ködös maradhat az idő.

Közben dél felől vastagabb felhőzet érkezik, melyből főként délutántól egyre több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat.

A délnyugati szelet napközben főként az Észak-Alföldön élénk lökések kísérik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 12 és 18 fok között alakul, azonban a tartósan borult, párás, ködös részeken ennél néhány fokkal hidegebb lesz.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)