Fotó: Gyulai Amazonok
Gyulai Amazonok: Sebestény Renáta, Kis Barbara, Zalai Bíborka, Földes Petra, Hoffmann Dorina, Martyin Eszter, Kacsmarik Hanna, Ruck Csenge, Seres Hanna. Csere: Deák Sára, Rung Zselyke, Bedreag Evelin. Edző: Krisán József.
A gyulai együttes az előző fordulóban egygólos vereséget szenvedett soroksári riválisától, így javítani érkezett a Tisza-parti arénába.
A vendégcsapat ennek megfelelően kezdte a találkozót, Kis Barbara már a 4. percben betalált az ellenfél kapujába. A folytatásban is a gyulai keret irányította a játékot, a második és harmadik negyedben még hat találatot jegyzett, így 50 perc játék után eldőlt a három pont sorsa.
Szép támadásokat vezettünk, kezdjük megtalálni a játékosok posztját, így hatékonyabban tudtuk végig irányítani a mérkőzést. A találkozó végére 11 gólt jegyeztünk, Kis Barbara egymaga kilenc alkalommal talált az ellenfél hálójába, és Seres Hanna is duplázni tudott. Folyamatosan javul a játékunk, kezd egyre jobban összeszokni a csapat, ennek köszönhetően bizakodva várjuk a folytatást – olvasható a csapat közösségi oldalán.
A Gyulai Amazonok U14-es csapata a következő fordulóban hazai pályán fogadja a Budapest Honvéd együttesét.