Fotó: Gyulai Amazonok
A Gyulai Amazonok NB II.-es felnőttcsapata a Simple Magyar Női Kupa második fordulójában lépett pályára augusztus 19-én. A fürdővárosi együttes az NB II.-as bajnokság újoncát, a jánoshalmi Arany Bácska gárdáját fogadta a Grosics Akadémián.
A gyulai keret a kupasorozat első mérkőzésén a kecskeméti riválisához utazott, ahol brusztolós mérkőzésen tudott egy góllal ellenfele fölé kerekedni. A sok hibával játszó együttes hamar hátrányba került, majd még az első félidőben Pintye Vivien távoli bombagóljával egyenlített. A második félidő halovány, ideges játékot hozott, a 70. percben azonban ismét Pintye Vivien volt eredményes, beállítva az 1-2-es vendég győzelmet.
A fürdővárosi gárda a folytatásban az NB II.-es újonc jánoshalmai Arany Bácska együttesét fogadta akadémiai otthonában. A hazai keret jól kezdte a találkozót, Kurai Nikolett révén a 6. percben megszerezte a vezetést, majd több helyzetet is kialakítva maximálisan uralni tudta a játékot.
– Molnár Kitti a 28. percben szép egyéni akció után növelte az előnyt, majd Niki és Kitti is újra betalált a félidőben, így 4-0-ás magabiztos vezetéssel cseréltünk térfelet. A második játékrészben látszott a csapaton a fáradtság az egész heti edzőtábor után, helyzeteinket több alkalommal sem sikerült értékesíteni pontatlanság és dekoncentráltság miatt. A vendégek szépíteni tudtak a 70. percben, majd szűk 10 percen belül Kurai Nikolett ziccerben nem hibázott. Pintye Vivien távoli lövése is a hálóban landolt a 89. percben, majd a Jánoshalma újabb találata zárta a mérkőzést, 6-2-re tudtunk nyerni – közölték a csapat közösségi oldalán.
Gyulai Amazonok–Arany Bácska 6-2 (4-0). Gólok: Kurai Nikolett (3), Molnár Kitti (2) és Pintye Vivien.
A Gyulai Amazonok a Simple Női Magyar Kupa harmadik fordulójában a nyáron nagyon megerősödött Budapest Honvéd Kft. együttesét fogadja augusztus 27-én a Grosics Akadémián.
– Jobban játszottunk, mint az elmúlt hétvégén, sok pozitívumot láttam vissza a csapattól. Biztató, hogy nagyon jó a hangulat, ennek köszönhetően egyre felszabadultabb a játékunk. Jövőhéten nehéz mérkőzés vár ránk a Budapest Honvéd ellen a kupában, szeretnénk meglepetést okozni. Szeptember elején rajtol az NBII.-es bajnokság is, amely az elmúlt évekhez képest jóval erősebb lesz. Bizakodó vagyok, jól edz a csapat, a felkészülésünk is remekül sikerült, reméljük, hogy eredményekben is látszódni fog a befektetett munka majd idén – értékelt Molnár Zoltánné edző.


























