A szolgálatot ellátó állomány összesen 175 személyt fogott el, közülük 40 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 66 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 231 embert állítottak elő, köztük 124 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 3 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 58 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 17 súlyos és 40 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 59 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből kettő halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 17 súlyos és 40 könnyű sérüléssel végződött.

























