Fotó: Gyulai Hírlap
5 évvel ezelőtt, 2018 júliusában két aranycsillagos minősítést kapott a Gyulahús Kft. kézműves vékonykolbásza Brüsszelben a Nemzetközi Íz és Minőség Intézetétől, azaz a The International Taste & Quality Institute-tól (ITQI), a világ vezető tesztelő szervezetétől, amely a különleges, szuper termékek feltérképezésével és azok promotálásával foglalkozik. A bírák a 16 legnevesebb, legmagasabb presztízsű európai kulináris és sommelier-szervezetből kerülnek ki, többek között francia, görög, spanyol, svéd szakmai körökből. Az ITQI az egyetlen olyan nemzetközi szervezet, mely a bírálathoz vaktesztet használ, így valóban elfogultság nélkül ítélik meg a termékeket. 2018-ban 1788 értékelést adott ki a zsűri. Négy magyar díjazott volt a megmérettetésen, köztük a Gyulahús Kft. A kézműves vékonykolbász a figyelemreméltó termékek kategóriájába került, ami nemzetközi szinten nem csak Európában jelent elismerést. A minősítéssel járó logóhasználat három évig díjmentesen állt a cég rendelkezésére. A gyulai kolbász történetében már korábban is volt példa a nemzetközi elismerésre: 1910-ben Balog József kapott Brüsszelben aranyérmet, 1935-ben pedig Stéberl András aranydiplomát.























