Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
Már a szabadföldi csemegekukorica szezonja is megkezdődött a gyulai piacon, de még alagutas fóliás termést is kapni a standokon.
A másodosztályú kukorica darabja 100–200 forintba került, az első osztályú termést 200–300 forintért adták ottjártunkkor.
Az egyik termelő lapunknak elmondta: a nagyfóliás kukoricát május végén kezdte el árulni 500 forintos darabáron. Hozzátette: nem emelkedett az ár tavaly óta.
Arról is beszámolt, hogy az idény elején „gyengén kötött” a kukorica, de a későbbi vetés jónak mondható.
Az általunk megkérdezett árusok szerint mintegy 15-20 százalékkal esett vissza a forgalom tavalyhoz képest.