Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Újra találkoztak a gyulai 2-es számú általános iskola 1963-ban végzett osztályainak tagjai június 24-én.
Az évfolyam három osztályába több mint 130 diák járt, közülük 16-an jelentek meg az osztálytalálkozón, melyen két egykori tanáruk, Ambrus Sándor és Bajnok Zoltán is részt vett. Az öregdiákok azt tervezik, három év múlva ismét találkoznak.
A képen az első sorban áll (balról jobbra): Sziráki István, Kiss József, Fekete Andor, Fábián Mihály, Milek József, Havas Dániel, Bajnok Zoltán tanár, Ambrus Sándor tanár, Máthé István és Bokor Sándor. A hátsó sor (balról jobbra): Kovács Károly, Szolnoki Lajos, Székely Árpád, Szőke János, Sík István, Bányai Géza, Szeredi István és Szeredi János.