Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
5 évvel ezelőtt, 2018. június 7–10. között első alkalommal rendeztek Kézműves Sörfesztivált Gyulán, a várkertben. Nyitóbeszédet és köszöntőt mondott Bora Imre fesztiváligazgató, Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke, Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Bartos Sándor, Fót város polgármestere, Kovács József országgyűlési képviselő, Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, valamint Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. A kézműves sörök és a street food mellett konferencia, könnyűzenei koncertek is színesítették az eseményt. A Central European Beer Awards 2018 megmérettetésre 165 nevezés érkezett hét országból. A fődíjat a győrújbaráti Vaskakas és Társa Kft., valamint a hódmezővásárhelyi Bába Ákos vihette haza. Gyula város különdíját a Novel Food Kft. és Lajos Zsolt házi sörfőző vehette át.


























