Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Bársony Kft. nyerte a városi focibajnokság 75. szezonját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. június 26. 10:00
A Bársony Kft. nyerte a városi focibajnokság 75. szezonját
Kurta János elbúcsúzott a Városi Labdarúgó Szövetség éléről

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Hargitai József nagypályás labdarúgó-bajnokság 75. idényének díjkiosztóját tartották az Id. Christián László Városi Sporttelepen június 23-án. Az díjakat Kónya István, Gyula város alpolgármestere, Kurta János és Óré András, a Városi Labdarúgó Szövetség vezetői és a Tóth Márton, az MLSZ Békés Megyei Igazgatóságának koordinátora adták át.

A Vasvári Péter-pályán lezajló díjátadó első percei a búcsúzás jegyében teltek, hiszen Kurta János, a Hargitai József nagypályás labdarúgó-bajnokság főszervezője, a Városi Labdarúgó Szövetség elnöke elbúcsúzott a labdarúgástól. A szakember 33 éve meghatározó embere a városi nagypályás labdarúgásnak, ebből tizenhat évet a Városi Labdarúgó Szövetség elnökeként dolgozott. Nevéhez fűződik az immár 75. alkalommal befejeződött városi nagypályás labdarúgó-bajnokság koordinálása, emellett pedig a városi nyílt-, szenior- és öregfiúk teremlabdarúgó tornák szervezésében vállalt oroszlánrészt.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kurta János mellett Szabó Ferenc is elköszönt az aktív munkától, a szakember 35 éven át felelt a városi labdarúgás egészségügyi munkáiért.

A köszöntő szavak után a díjátadás következett. Az városi nagypályás labdarúgó-bajnokság utolsó fordulóban a Bársony Kft. győzelemmel koronázta meg teljesítményét, a Futizo Kft. nagy csatában győzte le riválisát, az Adrenalin FC mérkőzés nélkül szerzett pontokat, a Kövizig-Fuszek együttese pedig az Attila FC elleni sikerrel zárta a bajnoki szezont.

A 75. szezon bajnoka a Bársony Kft. lett, az ezüstérmet a Futizo Kft. akaszthatta a nyakába, míg a dobogó harmadik fokára az Adrenalin FC csapata állhatott fel. A szervezők a szezon legjobb játékvezetőjének járó elismerését Szigeti Gábornak nyújtották át, a legsportszerűbb együttesnek pedig a Kövizig-Fuszek gárdáját választották.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Eredmények: Gyula Ablak–Futizo Kft. 3-4, Bársony Kft.–Gamma Autószerviz 4-3, Közüzem–Adrenalin FC 0-3, és Kövizig-Fuszek–Attila FC 2-0.

A Hargitai József nagypályás labdarúgó-bajnokság 2022/2023 -as szezonjának végeredménye: 1. Bársony Kft. 54 pont, 2. Futizo Kft. 43 pont, 3. Adrenalin FC 38 pont, 4. Gamma Autószerviz 32 pont, 5. Kövizig-Fuszek 27 pont, 6. Gyula Ablak 17 pont, 7. Attila FC 16 pont és 8. Közüzem 13 pont.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)