A szolgálatot ellátó állomány összesen 170 személyt fogott el, közülük 45 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 69 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 183 embert állítottak elő, köztük 83 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 78 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 16 súlyos és 37 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 56 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, három halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 ember vesztette életét, 16 súlyos és 37 könnyű sérüléssel végződött.

























