A lányoknál és a fiúknál is nyolc-nyolc csapat indul. Előbbiek mezőnyében Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Zala vármegye csapatai mellett Budapest legjobbjai szerepelnek. A hazai színeket a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvodája, valamint a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola képviseli.
A fiúknál Bács-Kiskun, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Vas vármegye és Budapest legjobb iskolai csapata képviselteti magát, a hazai színeket a békéscsabai Lencsési Általános Iskola képviseli.
A csapatok körmérkőzéses rendszer alapján döntik el a helyezéseket, majd az alsó keresztjátékok, az elődöntők és a helyosztók következnek.
A szervezők az egyéni lejobbakat is díjazzák, elismerik a legtöbb pontot dobó játékost, a legjobb felkészítőt, testnevelőt. Emellett megválasztják a torna All Star csapatát is.
A döntő június 9-én az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét, másnap pedig a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban és a Erkel Ferenc-gimnázium tornatermében a csoportmérkőzésekkel indul útjára a torna.