Szántó Istvánnét köszöntötte 90. születésnapja alkalmából április 24-én Görgényi Ernő polgármester és Timár Andrea aljegyző. Az ünnepelt virágot és emléklapot kapott.
Anna néni 1933-ban született, öt testvérét és őt édesanyjuk nevelte Békés-Tarhoson. Még nem volt 17 éves, amikor férjhez ment Szántó Istvánhoz, mindketten kosárfonással foglalkoztak, így otthon végezték a munkájukat. Házasságukból két lány és egy fiú született, mindannyian Gyulán élnek. Az egyik lányától két unokája született.
Mindig Anna néni volt a család összetartója, szeretett a középpontban lenni, a férjével pedig mintaszerűen éltek, nagyon szerették egymást.
Az ünnepelt fiatalon nagyon szeretett olvasni, főleg regényeket, manapság már inkább újságokat
Véleménye szerint a hosszú élet titka a családi összefogásban és a szeretetben rejlik.